HTML

In Globalisation We Trust

Mi tudjuk miért jó a McDonalds!

Friss topikok

SzólSzab

Kapitalizmus és oligarchia

2007.12.26. 16:59 schultze

Azt gondolom, hogy a kapitalizmus egyfelől a leghatékonyabb másfelől a legerkölcsösebb gazdasági-társadalmi berendezkedés. Az általánosságon túl, mi kapitalisták azt állítjuk, hogy a magántőke jobb gazda, mint az állam, még a bonyolultabb piaci struktúrában is, mint az egészségügyi, oktatási vagy villanyipari. Vitatjuk, hogy az információs asszimetria, a mérhetőség nehézsége vagy a hálózatos iparág léte megbénítaná a piacot.

Ezen felül pedig mindannyian azt szeretjük, ha a kapitalizmus anarchiával vagy demokráciával párosul nem pedig valami koronás megalománnal.

A kapitalizmus vita egyik fontos vonulata volt az antidemokratikus kapitalizmusok értékelése (Pinochet, kistigrisek vagy a mai Kína). Van aki azt mondja, hogy legalább növekednek, és a diktátor majd elhullik, van aki inkább a diktátort látná minél előbb sírban, és ezért korlátozná mozgásterét és potenciális fejlődését.

Van viszont egy másik vita, amely most is éppen címlapozik: az oligarchia és kapitalizmus viszonya. (Vitaindítók: Bokros Lajos leoligarcházza az OTP-MOL klikket, Putyin a klánok szorításában, leírás, pálya értékelés)

Az oligarchia léte új dimenziókat emel be a vitába. Itt nem a vállalat és az állami bürokrácia cél és eszköz rendszere csap össze, hanem a tiszta verseny egy minden dimmenziójában monopilisztikus versennyel. Miközben a svédeknél a kérdés az, hogy milyen struktúrával lehetne növelni az energia ellátás hatékonyságát, addig az oroszoknál az merül csak fel, hogy hogyan lehetne a jelenlegi hatalmi egyensúlyt fenntartani. Amiért valahol kirúgnak a klubból (és bíróság elé visznek, lásd Grippen-Siemens), az másutt belépési feltétel.

Az oligarcha magántulajdont szeretne, de ágasbogas állami szabályozást és megvásárolható politikusokkal. Ez a célrendszer legalább akkora ellensége a kapitalistáknak, mint az állami vállalat. A kapitalizmus ugyanis nem csak azt jelenti, hogy a vállalat magántulajdonba kerül, hanem jelent szabad árat, szabad tulajdonost (még ha külföldi is) és korláltan szabad belépést a konkurenciának.

Állítás:

Azt állítom, hogy miközben a kapitalizmus egész jól (nem tökéletesen) tud működni diktatúrával (pl. Kína) addig borzasztóan nem tud működni oligarchiában. Az oligarchikus kapitalizmus nem igazi kapitalizmus, hanem járadékvadászok harca az állami befolyásért. Bár hírdetik a magántulajdont, de ellenségei a valódi versenynek, így például a tőkekorlátok felszámolásának és a globális tőke megjelenésének.

Az oligarchia a kapitalizmus talán legnagyobb ellensége. Sokkal súlyosabb veszély, mint a kollektivista ideológiák és az emberi hülyeség.

7 komment

Címkék: oligarchia kapitalizmus

Petőfi rádióval a piac ellen

2007.12.13. 16:04 schultze

Itthon nem szokás teret engedni a piacnak.

A rádió meg a TV piac (amíg nem digitális v internet alapú) meglehetősen oligopol. Ez nem jelenti azt, hogy ne férne meg rajta több frekvencia, mint ma. Nem volna az sem szükségszerű, hogy a haveroknak adják, vagy azoknak, akik garantáltan a kormány seggét nyalják (TV2, RTL klub szerződés hosszabítás idő előtt rémlik?). Normális esetben licit van, és törvényileg szabályozott feltételek (mit lehet, mit kell, és mit tilos).

A legegyszerűbb az volna, hogy egyszer eladják az összes(!) frekvenciát, ami megfér egymás mellett, és aztán meg se kell hosszabítani soha. Ha valaki szarul csinálják, hát felvásárolják a frekvenciáját. Most hiába veszem meg a Juventus-t, ha nem vagyok a kormány / ORTT haverja, ugrik a szerződésem mikor lejár. Ha örök életre szólna, csak az ár számítana. Egyszeri hatalmas bevétel, és a piac gondoskodna arról, hogy a legprofibb csinálja.  Persze lehet pár évente is csinálni, csak kicsit bonyolultabb, de nem lehetetlen. Első lépés az, hogy nyílvános árverés legyen és több frekvencia.

A másik alapfeltétel az, hogy az állam ne torzítsa a piacot.  Ilyen torzítás az, ha az adófizetők pénzével szubvencionált termékkel támad a versenytársak ellen.

Szeretem a könnyű zenét, meg a sört is. Ha az állam belép a sör piacra, és szubvencionált áron aluli sörrel támad, akkor csődbe mennek a jó sörgyárak is. A sör persze olcsóbb lesz átmenetileg, de adókból szedik be a különbséget. Összességében  lakosság többet fizet, ha fenntart egy támogatott állami sörgyárat, mint amennyiben egy versenyzőpiacot működtetne.

A Petőfi rádió popzenét szolgáltat a 18-40eseknek. Ezt a terméket úgy szokás eladni, hogy minden 5. nóta után leadnak egy jól szegmentált reklámot a célközönségnek. Ez a közönség ugyanis fizetőképes és vevő pl. albumokra, lakáshitelre vagy taxira. A Petőfi alig ad  reklámot és ezáltal jobb minőségű, de kevesebb pénzt hoz (értsd veszteséges). Olyan mintha olcsóbban adnánk a sört (jobb minőséget adunk a szar minőség áráért), viszont a különbözetet az állam fizeti.

Normális esetben a Petőfi rádió a piacon kéne, hogy éljen. Nevezhetjük Radio Café-nak (akinek az ORTT soha nem adott országos frekvenciát, valamint arra kötelezte, hogy 51%-ot pofázással töltsön!), vagy Tilosnak vagy bárminek.

Ahelyett, hogy szabad rádió piacot csináltunk volna, egy szar álpiacot csináltunk, és az adófizetők pénzén támadjuk meg azt. Ez a ciki ebben a dologban.

ui-k.

Nem igaz, hogy a Petőfi olyan tartalmakat adna, amik nem jelennének meg a picon. A hatalmas hallgatottság nem a reklám mentességnek szól (az csak biztosítja, hogy egy piaci szereplő később se tudjon belépni, illetve a Radio Cafét döngöli, ha nem volna elég béklyó az 50% duma.),  hanem arról, hogy ez egy létező szegmens, ahol elfér egy termék.

ui2. Sem a Ladánybene 27,  sem a Babyshamples, sem a KT Tunstall, sem a Hard-FI megismertetése a néppel nem állami feladat.  Kétségtelen, hogy szebben összerakott számokat adnak a Petőfin, meg kicsit újabbakat is, de ez csak egy jobb ízlésú fogyasztói szegmens. Ezek kiszolgálása nem állami feladat.

ui3.  Felejtsétek el a BBC Radio1-t. (egyébként mennyivel izgalmasabb zenéket adnak, mint Petőfi, fényévek a távolságok, de ők bátrabban is kezdték John Peel-ékkel, és a punk zenével). Amikor a BBC-1 megalakult, akkor nem voltak kereskedelmi rádiók egyáltalán. Éppen azért jött létre a Radio1, mert kalózrádiók tömkelege lepte el Angliát, ami könnyű zenét adott.  A kormány ezeket leállította, mert illegális volt, viszont kellett könnyűzene a kalózrádiók helyett. Erre volt jó a Radio1, hogy be lehessen zárni a kalózrádiók piacát. 6 évvel később jöttek az angol kereskedelmi rádiók engedélyezése, de akkor a BBC-t már nem lehetett leállítani, fogalom volt.

ui4. Csak adják el azt a frekvenciát nekem, ilyen paraméterekkel, hogy 90% zene és legyen a maradék 10% reklám. Államnak egy büdös fillért nem kell többet beleadnia, és olyan zenéket kaptok…

ui5.  Meglássátok, hogy a Petőfi által felfuttatott magyar zenekarok kormánypárti majálisokon fognak még csápoltatni. Az lesz a jó világ!

 

ui6. Ez a poszt a kapitalizmus.hu ra is ment.

2 komment

Címkék: radio frekvencia szabadsag

lehet hogy kicsit afrikás lesz a blog

2007.10.20. 04:20 schultze

meg lehet, hogy tovább pihen. Mindenesetre itt egy videó, csupa nagyágyúval:

A szereplők:
vezeti: Fareed Zakaria, aki szerint jobb egy felvilágosult diktátor, mint erőltetni a demokrácia dolgot, ami olyan bonyolult.

William Easterly, akit volt szerencsém látni Pesten és kegyetlen szórakoztató tud lenni. Tézis: segély = rossz.

Paul Wolfowitz: A híres neokon.

Bill Gates is Bill Gates

Ellen Johnson, aki egy eddig polgárháborúzó diktatúrában szenvedő országban (lásd)

Szóval itt egészségügyről, meg segélyről dumálnak, meglátjuk én mit szólok hozzá.


2 komment

Címkék: vita world gates wolfowitz forum economic easterly

Militáns orosz kisiskolások

2007.08.29. 19:15 Soldier


Érik a harmadik világháború! Oroszország készülődik hogy a világ élére álljon. Ez megmutatkozik az északi sarkért történő marakodásban, a katonai kiadásokra fordított GDP arányban, és a növekvő fegyver exportban is. Megsértődnek ám hamar az amerikaiakra ha nem fogadják el őket gazdaságilag egyenrangú partnerként. Nem lehet velük viccelni többet.

Meg is mutatták e jelképekben gazdag ceremónián: halott békegalamb, megfojtva egy egyenruhás kisgyerek által. Eszerint adaptálják az arab pedagógiát is, hogy miként kell kinevelni egy mindenre elszánt hadsereget. (lásd még EZT! )

3 komment

Címkék: video halott galamb katona beke

ingyen ovszert

2007.08.26. 17:56 schultze

A globalizációt két dolog fenyegeti igazán: a hülye emberek és a járványok.

Előbbi picit talám veszélyesebb, mert minden járványra nagyon sok okos kutató és szakértő jut. Minden hülyére viszont nincs pszichiáter vagy rendőr.

Utóbbi viszont ritkán, de nagy bajokhoz vezet. Bár egyre jobbak vagyunk, és lenyomtuk a pestist meg a TBC-t, a járványok is egyre ügyesebbek. A fő sunyi 3 hónapos lappangásával, hosszú tünetmentességével, és már jelentős elterjedtségével az AIDS.

Máshonnan megközelítve,
Ha az államnak vagy bármiféle közösségi érdekeket előtérbe helyező szervezet tényleg úgy gondolja, hogy egészségügyre akar költeni, akkor egyetlen dolgot kéne csinálnia, ingyen (olcsón) adni a gumit. Mankót és fogtömést mindenki elintézi magának, vagy nem. De húzzon gumit mindenkinek a farkára, aki szívesebben spórolna rajta, mert a fertőződésnek valódi externáliái vannak.

Dumálnak itt a közgazdászok a hálózatos iparágakról, hogy ott így meg úgy a szabályozás. Erre mondom, hogy ha drága a vonat, mert visszaél a vasúttársaság a háló méretével, akkor megyünk majd bússzal. Mindennek lassan lesznek helyettesítői, és ha szar a hálózat (vagy veszélyes) akkor át lehet térni egy másikra. Lehet persze beavatkozgatni, elvileg hatékonyan is, valójában csak a szar van belőle, miközben a piac meglenne nélküle is.

De a szexnek csak jóval szarabb helyettesítőit találták fel, úgyhogy ha egyben akarjuk tartani globalizált civilizációnkat, és nem pipettával akarunk szaporodni labor kisérletek után, akkor vágjunk mindenkihez egy kiló óvszert.

13 komment

Címkék: ingyen veszély aids globalizáció óvszer járvány

az állam lebontása kiskáté 5/10

2007.08.06. 17:56 schultze

Hogyan bontsuk le az államot, pragmatikusoknak, akik az anarchiát utópista fantazmagóriának vélik.


5. az erőszak oligopol piaca

"The direct use of force is such a poor solution to any problem, it is generally employed only by small children and large nations." — David Friedman

Nevezhetjük ezt egyszerű antropológiai optimizmusnak, de úgy tűnik, hogy a jólét javulásával az állam hobbes-i küldetése megszűnőben. Az ember embernek már nem farkasa, hanem barátja vagy üzletfele.

Úgy alakult ugyanis a világ, hogy az életben maradás hihetetlen olcsóvá vált (napi 2$) és többnyire adottság a világ 3/4-ében. Ehhez képest az egyszerű (nem intézményesült) erőszakkal elérhető jövedelmek elég alacsonyak viszont kockázatosak. Persze most is lehet eladódodni meg szenvedélybetegnek lenni vagy csak egyszerűen
többre vágyni. A szűkösség természetesen nem szűnt meg, csak a környéken adottak bizonyos minimális feltételek.

Ezek a bizonyos minimális feltételek azt teszik lehetővé, hogy a társadalom messze túlnyomó része már egy ideje elfogadja és biztonságban szeretné tudni a tulajdonát: a házát, az autóját, a TV-jét vagy a pékségét, és egyúttal a másokét is. 
Olyan társadalomban élünk tehát, ahol a stabil magántulajdon intézményére igény van, vagy hogy másképpen fogalmazzak kereslet van. Fizetőképes kereslet.

Aztán meg kinek mennyi. Van, aki alabárdosokkal védi a vára kapuját, és van, aki egy cetlit rak az ajtóra, hogy ha valaki betérne és használná a házat, akkor az ne felejtse el kupucolni a WC-t. Viszont egy biztos, hogy, ha valaki valamit meg akar védeni, az sehol  a világon nem a rendőrségre bízza. A versengő és egyre fejlődő bűnözők ugyanis dinamikusan fejlődnek és messze hatékonyabbak, mint az állami bürokratikus rendőrség.

A bűnözőkkel kizárólag az érdekeltté tett cégek képesek felvenni a versenyt, de ők viszont igen hatékonyan, persze gyakran drága technológiával. Persze a tulajdonosnak mindig sokkalta többet ér a tárgy, mint a tolvaj számára, így nem is szokás a védelmen spórolni.

Úgy kell ugyanis ezt szemlélni, hogy, ha az ember felelős a saját biztonságáért, akkor beépíti a védelem költségét a büdzsébe, és csak olyan beruházást valósít meg, aminek védelmét ki tudja fizetni, vagy meg tudja oldani. (Miért is a megtermett de szegényebb melákok hordanak arany fukszot, és a gyenge fizikumú gazdagok költenek drága lakberendezésre. Ki mit tud megvédeni!)

Előállhat egy oligol piac, ahol biztonságot vásárolhatsz. És ahogy ez lenni szokott, ezek a vállalatok saját kezdeményezeseket fognak indítani kartellben a bűnözők elfogására. pl. egy betörő elfogása nekik konkrét profitot hoz, hiszen minden a betörő által okozott költség  a  vállalatokra hárul.

A következő lépés az anarchokapitalizmus felé tehát az, hogy felismerjük, hogy a biztonság is egy ugyanolyan jószág, mint a kenyér és magunkra bízzuk annak vásárlását, ahelyett, hogy sírnánk, hogy már megint nem védett meg az állam minket, csak az adót nyeli, majd más adójából kárpótol a veszteségeink egy részért.

Meg aztán egy csáppal kevesebb a szőrös polip testén, már csak 5 nyúlvánnyal fojtogat.



13 komment

Címkék: biztonság rendőrség piac polip állam anarchia kapitalizmus lebont tulajdon

MeH-kirendeltség Krakkóban

2007.07.17. 19:18 radio

1 komment

Paper Factories

2007.07.13. 20:35 radio

Tudtátok, hogy van olyan, hogy Weimar Triangle? És olyan, hogy Comitee of Baltic Sea States aka. CBSS? Én mondjuk nem, de ez lehet az én műveletlenségem is, bár mondjuk, mint azt a ma délelőtti panelbeszélgetésen a fenti két szervezet, a V4 és a Nordic Council képviselői elmondták, a tagországok állampolgárai sem nagyon.

Mind a négy szervezet elmondta, hogy ők aztán tényleg kurva jó dolgokat csinálnak, és mindössze a rossz PR miatt nem tudja az égvilágon senki, hogy mivel foglalkoznak. Legyünk ám marha büszkék a regionális együttműködésre. (Vajon milyen pénzből működhetnek? Hm, igen: az adófizetők pénzéből. De tájékozatatni már minek.)

A régiók Európája nem más, mint bullshit, a regionális együttműködés nem más, mint egy papíripari klaszter. Teszem hozzá: sajnos.

1 komment

Címkék: regionális együttműködés európai bullshit

No Understanding

2007.07.13. 02:26 radio

Krakkóban vagyok, egy nyári egyetemen. Közép-Európa, tudjátok, megértés, identitás, satöbbi.

Teljesen ki vagyok ábrándulva az intellektuális beszélgetésekből, és nem azért, mert, nem színvonalasak, hanem mert azt érzem, hogy két ember között a megértés egyszerűen lehetetlenség. Egyszerűen a valóságpercepció ember és ember között annyira különbözik, hogy a közös diszkurzív tér nem jöhet létre. Konkrétan arról van szó, hogy beszélgettem egy hatráon túli (révkomáromi) magyar lánnyal a kettős állampolgárság-témáról, és egész egyszerűen képtelen volt megérteni, és én is képtelen voltam megérteni, hogy az állampolgárság fogalma alatt mást értünk, hogy igen, nekik ez egy szimbolikus dolog, de nekem ez egy szerződés állampolgár és állam között és elsősorban a szociális ellátórendszerhez való hozzáférést jelenti. És egyikünk sem enged, engedhet az álláspontjából. Más következtetést vonunk le a tapasztalati valóságból, Quine röhög a markába. És az a kérdés, hogy lehetséges-e az out of the box-gondolkodás, a fogalmak folyamatos interpretatív újraértelmezése. Mi van akkor, ha nem? És mi van, ha igen, de sehova se vezet?

Kicsit más. Van még egy bajom a magyar intellektuális közbeszéddel. Azt kell szerintem látni, hogy a koncepcionális kérdések tisztázása nem elég, hogy a politikáról, mint az emberek közös ügyeiről való gondolkodás nem csak a filozófiai-elvi síkot jelenti, hanem arról is szó kellene, hogy legyen, hogy hogyan lehet az egyes koncepciókat a gyakorlatba implementálni. Ez miért nem része a diszkurzusnak? Egyszerűen nem tisztázott ebben az országban, hogy a kérdéseket milyen szinten kell kezelni.

Mindenki tanuljon tudományfilozófiát. Akár állami pénzen is:). De ha nem, majd a Radio Foundation for Philosophy of Science finanszírozza.

6 komment

Címkék: közbeszéd valóságpercepció határon túli magyarság tudományfilozófia

igaz kapitalisták és a plagizálás

2007.07.09. 21:26 schultze

Igaz kapitalisták hisznek a szellemi termékek értékében, és mint ilyen az intelectual property -nak is éppolyan védelem jár, mint az általad barkácsolt vagy vásárolt kuckónak.



Olvasom a zenei híreket, és kiderül, hogy a Rubinoos nevűek perelnek, hogy itt lopják a Hey-Hey-You-You jukat. És tényleg ez ugyanaz a hejhejjuju szerintem is, de persze nem csak ettől jó a Rolling stones, és ettől még szar marad a Lavigne szám.
De azon gondolkodtam most, hogy mi történjen a bíróságon.

Kizárólag jogi fogalmakkal lehetetlen megfogni ezt a dolgot: egész dallamokat samplingelnek digitáliszenészek és eszem ágában sincs plágiumot kiáltani, hiszen az csak építőkocka. Eközben a Belgát meg letartóztathatnák, mert Beasty Boys-t lop (szerencsére becsületesen le is hivatkozzák), pedig egy sorát nem vették át egyben. Másképpen szólva, ezek esztétikai kategóriák, amikről lehet közel-objektív véleményt alkotni (persze: az esztétika egy tudomány), de nagyon nehéz előre írásban szabályozni. Más innentől tehát nincs, mint szakvéleményt kérni, ami rossz ízű cenzúra. Éppen ezért én nem szívesen látnám bizottság által eldöntöttnek a finom zenei utalás és a koppintás közötti határt.

Ha viszont nem szabályozzuk, akkor se feltétlen lesz minden veszve. Ott a szakmai közönség, akik majd szépen eldöntik. A Rolling Stones magazin szerint nyoma nincs plágiumnak, míg a Pitchfork arcátlan lopást kiállt. A közönség ezek alapján meg eldönti, hogy a Rolling Stones benne van-e minden idők legfontosabb 30 rock együttesébe, hogy ciki-e Stones rajongónak lenni vagy sem.

Az Avril Lavigne pedig mindenki által le van szarva. Hadd lopja mindenki szellemi termékét, ő nem versenyez. Véletlenül elültethet egy-két bogarat a fülekbe, de fel sem merül senkiben, hogy azzal adná el a lemezeit, hogy eredeti dalokat ír.

Az sem zavar senkit, hogy a readers digest sem hivatkozik le semmit.

hogy tiszta legyen, nem adjuk ki más verseit a saját nevünkön és amit átveszünk, azt lehivatkozzuk. De ne a bíróság döntse el, hogy nyúlás-e a Stones, hanem döntsék el a szakmai közönségek (ki így, ki úgy), és ezzel diszkontálják a Stones és Rubinoos nevű termékcsomag művészi értékelését. Az Avrilnak meg ilyen értéke nincsen.

5 komment

Címkék: plágium kapitalizmus szellemi rolling stones rubinoos intellectual property tulajdonjog

összedobjuk: óvadékra vagy elfogatásra

2007.05.26. 18:12 schultze

A metazinen olvastam, hogy összedobták bloggerek egy civilaktivista óvadékát.

Gyenyisz Gyenyiszov úgy tűnik, hogy egy jó belorusz volt, akit a rosszak (akik nem bírják a szólásszabadságot) meg akarnak bűntetni, mert tiltakozni volt kedve kormánya ellen.  A jót akaró bloggerek pedig jót akartak cselekedni, és adományoztak az óvadékra. Szerintem szép sztori.

Lehet persze azt mondani, hogy erre nem lehet rendszert építeni. Szerintem ez még mindig kevésbé utópisztikus, mint az Amnesty International, aki a Sziget Feszten gyűjt aláírásokat ugyanezen fazon szabadlábra helyezésére, és csodálkozik, hogy nem történt semmi, amikor a belorusz zsarnoknak odaadja a 30ezer ifjú hippi aláírását.

Az a kérdés amúgy joggal merülhet fel, hogy ahhoz mit szólunk, hogy a belorusz diktatúra gazdagabb lett a külföld által összedobott óvadék összegével. Remélem, hogy ez a gyerek tud még annyit belerugni a rendszerbe, hogy megérje az óvadékot.

Amire viszont ki akartam futtatni a gondolatmenetet, az az ellenkezője.

Miért is ne dobhatnák össze bloggerek elfogatásra  a pénzt? Bűnözők ezrei szaladgálnak köztünk, miután a rendszereink korruptak illetve erőforrásban szegények. Ha elégedtlenek vagyunk az ig.szolg. minőségével, lehet civil alapon előmozdítani a dolgokat.

Osama Bin-t nem egyszerű megtalálni. De már egy horvát háborúsbűnösre már el tudnék képzelni egy félcivil félmaffia típusú elfogatást.
A dolog ráadásul nem is precedens nélküli: a Wiesenthal alapítvány a nácikat kutatja fel (bár sokakat már irritáló módon először 30 év késéssel és máig dolgoznak, de hát a háborús bűnök nem évülnek el, az országok meg basztak maguktól megoldani).

Mindenesetre a dologba szerintem sokkal nagyobb perspektívák vannak.

Ha az előző postban említett drog ügyben van valakinek küldetés tudata, szerintem egy "kapsz 20ezret, ha feldobod a dílered" akció után simán megfogyatkozik az egy dílerre eső kuncsaftok száma, és a cucc ára az egekbe szökik. Ráadásul sittre lehet vele vágni pár száz szerencsétlen kamaszt, aki pénzt akart, hogy bevágódjon a csajoknál, ha ez valakinek örömöt okoz.

De lehetne alapítványt csinálni a tényfeltáró újságíróknak is. Ha valaki összeszed annyi anyagot, amivel el lehet törölni egy politikust a földszínéről, az annyi pénzt kap amiből átvészeli, hogy megutálja őt egy félország.

Annyi ügy van, amiről dumálunk de soha ügy nem lesz belőle.
Az alapítványnak adhatod a pénzt, hogy működjön, vagy szolgáltathatod a bizonyítékokat, és akkor ő fizet.

Családon belüli erőszak, korrupció, tanárok politizálnak, fekete foglalkoztatás, stb, stb.

8 komment

Címkék: civil mozgalom feljelent onkentes icc

kendernap

2007.05.13. 00:43 schultze

Szóval folytatva ezt.
a.) Libertáriusként lehet úgy érvelni, hogy jogom van az önpusztításhoz.
b.) Világnézettől függetlenül a jelenlegi szabályozás debil.

Ha a fű tényleg az ördögtől való, ahogy OrbánV mondotta, akkor sem így kell visszaszorítani.

Gyönyörűen gúnyolja a szabályozást A Kábítószer-terjesztők Érdekvédelmi Szövetségének ál-közleménye:

"Mi, drogterjesztők is a háttérből lelkesen azért szurkolunk, hogy a kábítószer-kereskedelem továbbra is a feketegazdaságot gyarapítsa, és a jövőben se kerüljön sor állami beavatkozásra. Örömünket fejezzük ki, hogy léteznek még olyan szervezetek, amelyek a kapitalizmus eredeti szellemének megfelelően, felvállalják azt a gazdasági formát, amelyben a piacot kizárólag a kereslet és a kínálat határozza meg, az Állam pedig nem akarja meghatározni, hogy ki, mikor, hol vásárol illegális kábítószereket. (...) Tudjuk és értjük, a jelenlegi büntetőjogi tiltás nem ránk vonatkozik. Minden tíz rendőrségi ügyből kilenc a fogyasztókat érinti. Nekünk ez így jó, üdvös és adómentes, a kieső fogyasztók utánpótlása pedig garantált."

Évente 6-8 ezer eljárás fogyasztók ellen.

Ami pedig a múltkori Independent-es cikket illeti, itt a szakmai kritikája.

Holnap MMM. Tűntetni megyek, nem reklámozni és nem is betépni.

6 komment

Címkék: drog marihuána kender legalize

22-es csapdája

2007.04.30. 19:38 schultze

Egy részlet. Szerintem zseniális.

Hosszú kezű, hosszú lábú, istenfélő, szabadságszerető, törvénytisztelő farmer volt, zord individualista, aki úgy vélte, hogy minden támogatás, amit a központi kormány nem-farmereknek juttat, a szocializmus beszivárgását jelenti. Hírdette a takaros életet és a kemény munka szükségességét, nem szerette a laza erkölcsű nőket, akik mindig visszautasították. Lucerna termelő volt, és nagyon jól jött ki azzal, hogy nem termelt lucernát. A kormány jól megfizette minden tonna lucernáért amit nem termelt.Minél több lucernát nem termelt, annál több pénzt adott neki a kormány, és ő minden pennyt, amiért nem dolgozott meg, földvásárlásba fektetett, hogy növelje a lucernamennyiséget, amit nem termel. (...) Bölcsen nem munkálta földjét, és hamarosan több lucernát nem termelt, mint bárki más a megyében.

Joseph Heller: A 22-es csapdája

1 komment

Címkék: idézet agrár támogatás heller nemtermeles

video: állam = erőszak

2007.04.30. 15:52 schultze

Ez a videó szerintem azt szeretné  magyarázni , hogy az állam is csak egy  erőszakszervezet. Az ország egy része rákényszeríti a többiekre a saját akaratukat.

Többen nem értik, hogy hogyan tudok támogatni háborúkat, és közben ellenezni az államot. Erről egy klcsit:
-Jelen rendszerben kurva idegesítő az, hogy ha honfitársaim kretén kormányt választanak, akkor hadat üzenhetünk a szlovákoknak. Tehát én állampolgárságomnál fogva hadban állok azzal akit szlovák anya és apa nemzett. Kitiltanak pozsonyból, adómat tankokra cseszik el, és még talán be is soroznak.

- Ugyanakkor magánemberként támogatok bizonyos külpolitikai prioritásokat. Erre pénzemből is szívesen adok, (életemet nem valószínű), és támogatom azt, hogy minél többen így gondolják.

-Természetesen megalkudok a nemzetállamok rendszerével meg az ENSZszel, és ezeken a kereteken belül bizonyos esetekben szívesen látok bizonyos retorziókat.

-Ideám az, hogy az egyének képesek legyenek maguk elítélni és szankcionálni a hatalmukkal túlzottan visszaélő kormányokat, diktátorokat, mert egy kormány sose lesz elég hiteles, végtére ő is csak egy elnyomó.

 

4 komment

Címkék: videó erőszak háború állam hatalom

bhuta magyarazát a boldogságra

2007.04.19. 12:18 schultze

    Egy csomó társadalomtudós (közgazdász és nem közgazdász) bírálja a GDP-t, GNP-t, mint a jólét mérőjének eszköze. Azt hiszem a kritikát nem kell ismertetnem: Sen-től a marxista bírálatokig, mindig az a lényeg, hogy az élet nem a pénz.
Dunát is lehet már rekeszteni az alternatív mérő számokkal: HDI, GPI meg tetszőleges kérdőívezések eredményei. A legdivatosabb szöveg az, hogy a GDP helyett a valódi életminőséget (mely iszonyat nehézkesen definiálható) vagy a boldogságot kellene összehasonlítani.

No, a boldogságra van itt egy felmérés, és ezt a toplistát sikerült kihozniuk:
A tíz legboldogabb ország:
        1.    Denmark           6.    Finland
        2.    Switzerland       7.    Sweden
        3.    Austria              8.    Bhutan
        4.    Iceland              9.    Brunei
        5.    The Bahamas  10.    Canada

       (21. USA)

És elsőre szembetűnik, hogy a boldogság bizony korrelál a GDP-vel, nem is kicsit.

A tíz legboldogabb közül Dánia, Svájc, Kanada, Finnország, Svédország egyben a világ leggazdagabbjai is. Ausztria  és Izland is meglehetősen gazdagok. A Bahamák és Brunei már nem minősül kifejezetten gazdagnak, de azért $20.000 dollár fölötti GDP-jével (PPP) megelőzik az OECD országok egy jó részét, így például Magyarországot.

 
Lehet nem szeretni, hogy a hülye emberek saját jövedelmüket szerintünk értelmetlen vagy káros jószágokra folytatják, de azt látni kell, hogy a nagyobb jövedelem nagyobb szabadságot tesz lehetővé, ami nagyobb boldogságot okoz.

   Az egyedüli erős kivétel Bhután. GDP-je a magyarországi egytizede, a lakosság 30%-a él a szegénységi küszöb alatt, a várható élettartam alacsony. Talán a buddhizmusban kereseshetik egyesek a megoldást, vagy abban, hogy tilos az országban a dohányzás, netalán az, hogy jövőre fognak életükben először szavazni, és nem kellett mostanáig semmmiféle demokratikus gondolattal bajlódniuk.

4 komment

Címkék: gdp boldogsag makro korrelacio hdi

video: ENSZ Emberjogi Bizottsága

2007.04.07. 01:02 schultze

Borzadjatok össze ti is. Mi történik ott, aha azol azok vannak többen, akik nem tudják mik az emberijogok. A sztori lényege, hogy Szaud-Arábia, Kína, Pakisztán, Tunézia, Kuba és Oroszország is tagja a bizottságnak. A főprofiljuk, hogy elítélik Izraelt, máskülönben kussolnak. Az eredmény:


4 komment

Címkék: videó bizottság un humanrights unwatch

az állam lebontása kiskáté 4/10

2007.04.04. 17:06 schultze

Hogyan bontsuk le az államot, pragmatikusoknak, akik az anarchiát utópista fantazmagóriának vélik.


4: Iskola = humántőke befektetés. Az állam kivonulása.


Azt tudjátok ugye, hogy mi a befektetés? Ha nem is azonnal, de megtérülő költekezés. A helyzet az, hogy ha egy gyerekbe belevered az irni, olvasni tudast az velhetoen ketszer annyira teljes eletet elhet, várható keresete pedigg hatványozottan nő.

Tanuljatok hitelre. Csak az a kérdés, hogy kiére.
Vagy kifizetik apádék, te: saját zsebből, az amerikai nagybácsid.
Vagy felveszed a banktól, mint a diákhitelt, csak 3szoros kamattal, mert hát sok a szar suli, amitől csak hülyébb leszel, és ugye a kockázat.

Vagy az iskola adja. Kiküszöbölve a rossz iskolák kockázatát. Versenyezzen a suli a gyerekért. Azt kell mondaniuk, hogy ők ingyen látnak téged, reggelivel és vacsorával, ha minden órára bejársz (lógás, puskázás = szerződésszegés), csináljad az ő szabályaik szerint a sulit, és csak azt kérik tőled, kedves szegény rosszsorú fiú, hogy utána add nekik jövedelmed egy részét, ha elér egy küszöböt.
Vagy akár, ahogy a focistákat, ők adnak el saját nevelésként a munkaerőpiacon.

És, ha az iskolák versenyeznek a diákért, akkor nem az akadémikus gyerekén lehet igazán kaszálni, mert azt kurva drága megvenni, sőt inkább el se adja magát, hanem kifizeti papa zsebből a tanittatást, hanem ugye azt aki nem sok esélyt lát arra, hogy valaha is olyan sokat keressen.

A mobilitásban lesz a pénz, tudniillik, és ez a lényeg.

Az iskolának ugyanis ott van dolga, ahol otthonról nem jön elég. Az oktatás piacán azoknak kell tudniuk megélni, akik hozzáadott értéket termelnek, nem pedig társadalmi struktúrákat újratermelnek. Ez utóbbit csak  a - közép/felső osztály hatalmának érdekeit védő - politika által működtetett iskolák érezhetik feladatuknak.
 
Röviden iskolának egy fillért se.
A jó befektetések megtérülnek, a szarokba meg kár a pénzért.

Meg aztán egy csáppal kevesebb a szőrös polip testén, már csak 6 nyúlvánnyal fojtogat.

ui. egy sulit bepereltek az USAban, ahol ökonométerek mérték ki, hogy az iskola hozzáadott értéke szignifikánsan nem tért el a 0-tól. Elfelejtettem utánanézni, részleteket  kommentbe majd.

3 komment

Címkék: piac iskola polip állam anarchia lebont

Még az ORTT sem ment meg a hülyéktől

2007.03.26. 23:36 radio

Olvasom a napokban az Indexen, hogy újfent megbüntették a Boros-Bochkor-duót, egyébként horriblis összegre, azért, mert olyat mondott, amit a drága Országos Kultúrfasiszta Testület szerint nem kellett volna.

Például "[e]gy esetben (december 7.) a drogfogyasztás került kedvező, a magatartásforma jótékony hatásait ecsetelő megvilágításba, a kábítószer káros egészségügyi, illetve társadalmi következményeit viszont nem említették. December 6-án pedig egy erősen szexuális töltetű párbeszéd hangzott el, mely ráadásul a gyermekek számára közkedvelt Mikulás-ünnep kontextusában jelent meg, burkoltan extrém szexuális helyzetre utalva"(...)
"a műsorvezetők a hallgatói sms-ek beolvasásakor sem jártak el mindig megfelelő körültekintéssel, így számos adásban találkozhattunk trágár hallgatói üzenetekkel, amelyek meghaladták a délelőtti idősávban közzétehető mértéket".

Akkor skacok, tilsátok le a képernyőről Koóst, Bajort és az összes szalonalkoholistát, akiknek állandó szerepe a piás (oh a sor még se hosszú...), vagy nem menjenek akciófilmek a tévében, vagy tiltsatok be mindent, ami nem a szocialista haza békés építéséről szól.

A Bumeráng tényleg az alpári humorra építő, sokszor bántó műsor, de akkora piaca van, hogy ihaj. Aki hülye, azt az OKfT sem tudja meggyőzni arról, hogy ne legyen az...

Vagy tudjátok mit? Tanuljátok meg azt a szót, hogy szólásszabadság és keressetek magatoknak új munkát. (És adjátok nekünk azt a 28 milliót, tudjátok, az egyén mindig jobban költ, mint az állam...)

11 komment

Címkék: ortt szólásszabadság hülye ember

Az externália mint a kapitalizmus belső kritikája

2007.03.26. 23:15 vestige

A piaci kudarcok közül az externáliára különös figyelmet érdemes fordítani. Itt ugyebár külső gazdasági hatásokról van szó, mint például környezet szennyezés. Úgy okozok kárt, vagy éppen hasznot másnak, hogy az nincs piacosítva, nincs ellentételezve, ezért az egy esetleges mértéket fog ölteni, ahelyett hogy társadalmilag optimális szintű lenne.

Coase 1960-as „A társadalmi költség problémája” című cikke óta tudjuk, hogy ez nem annyira piaci, mint inkább jogi kudarc. Externáliák azért léteznek, mert vannak olyan jószágok, vagy ha úgy tetszik erőforrások, amelyek tulajdonlása tisztázatlan, vagy közösségi, és nem is nagyon lehet magántulajdonba adni.

Például ha szhultze fingik egyet, akkor radio dühös lesz, mert szagolnia kell: a levegő köztulajdon. Ha viszont a levegő radio-é lenne, akkor kérhetné az államot (ami persze már rég az enyém lenne), hogy érvényesítse tulajdonosi jogait és fizettessen kártérítést schultze-cal, mert bepiszkította azt. Schultze többet nem fingana. Vagy csak akkor, ha annak élvezete meghaladná a kártérítés összegét.

És újabban vetnek is ki adókat a környezetszennyezésre. De Coase ugyanezen cikke óta azt is tudjuk, hogy az adó annyira nem jó dolog. Inkább a tulajdonosoknak kéne megegyezniük, hogy ki hogy árt a másiknak, és mit ad cserébe. Ezzel érhetnénk el társadalmi optimumot. És feltehetőleg a környezetszennyezés is megoldódna. Elvégre, ha valaki a levegő tulajdonosa lenne, nem hagyná hogy csak úgy bepiszkítsák.

Tulajdonosok? Hát igen, a kapitalizmus alapja a magántulajdon. De hát nagyon sok dolog nincsen magántulajdonban. És ha megpróbálnánk őket kapitalizálni, akkor akárhogy is definiáljuk az igazságtalanságot, baromi igazságtalanul járnánk el. Arról nem is beszélve, hogy ÉN NEM ADOK EL SEMMIT. És mindent megeszek, ami a tányéromon van. A korházakat, az államot meg az ilyen szirszarokat én is eladnám, de azért a levegőt nem. És amíg valami is köztulajdonban marad, a kapitalizmus része lesz ez az önellentmondás.

És tényleg, gyakran halálra röhögöm magamat a zöldek túlkapásain. De azért lássuk be, ha valami miatt itt megáll a környezetszennyezés, az az lesz, hogy kifogyunk az éghető nyersanyagokból. Lehet hogy 50-60 év múlva olyan környezettudatosság lesz, hogy még. Kicsit több rákos lesz, de többet is fogunk tudni meggyógyítani. Bada bumm.

De az externáliákat nem fogja tudni megszüntetni a kapitalizmus, mert a levegő a büdös életbe se lesz magántulajdon. Csak büdös lesz.


5 komment · 1 trackback

Címkék: kritika kapitalizmus környezetszennyezés externália

marihuána - visszavonulás?

2007.03.18. 18:30 schultze

Az independent (angol liberális lap) bocsánatot kért olvasóitól, amiért 10 évig a dekriminalizáció élharcosai voltak. Mostanra arra jutottak, hogy nem ez a jó irány. Érvelésüket arra alapozzák, hogy a marihuána káros, valamint többen használják, ha dekriminalizálják. Arra jutnak, hogy a folyamat árt a társadalomnak.
Ez a pragmatikus, empírián nyugvó érvelés szép és érthető. Ugyanakkor én úgy gondolom, hogy a liberálisok ideológiailag nem tűrhetik a szabadságcsonkítást.

Ha kiderül empirikusan, hogy egy film butít vagy a techno ízlést rombol, akkor betiltjuk azt is?

Ha károsnak tartják, akkor az újság álljon ki azért, hogy káros.
Vagy azért, hogy külön biztosítási csomag fedezze az abból adódó károkat.
Esetleg építsenek be a fű árába jövedéki adót.
Kiskorúak csak szülői engedéllyel károsíthassák magukat.

Szegény Mandeville forog a sírjában. Miért kéne mindenkinek szent és termelő életet élnie?

16 komment

Címkék: fu legalize liberalis independent

kornai megerősített

2007.03.06. 17:28 schultze

Kornai járja az országot a 'mi a rendszerváltás' nevű anyagával. (kritika)

A lényegi gondolat annyi, hogy csak az számít, hogy van-e egy országban kapitalizmus, mert akkor megtörtént a rendszerváltás.

Azt is állítja, hogy van szocializmus és kapitalizmus és ő tudja, hogy hol a határ.

Három szempont:
- a tulajdonforma (magán / köz)
- a kordinációs mechanizmus (állami utasítás / piac)
- a politikai vezetők szándékai (pro vagy kontra)

És nem számít, hogy mi a politikai berendezkedés. Lehet egypárt, mint Chilében, vagy királynő, mint Angliában, az mind kapitalizmus.

Meg az is lehet, hogy nincs párt és nincsenek vezetők. Egyáltalán nem létezik állami kordináció. so called anarcho capitalism.
Akkor van igazán kapitalizmus.

Mert természetesen a skála folytonos. Kínában Keletről Nyugatra haladva kilométerenként fogy el a kapitalizmus. Vannak alig kapitalisták és nagyon azok.

"ha az olimpián lenne "extrém kapitalizmus" sportág, fogadok, hogy XY aranyérmes lenne".
(részlet az és mégis lapos a föld című könyvből)
Magyarország meg örülhet, hogy ahogy Kornai is kimondja, része vagyunk a nemzetközi kapitalista szövetségnek. De a világversenyeken labdába se rúgunk. A V4 tornák, az a mi terepünk. Mint tudjuk, a mi nagy perspektívánk, az EB (EU) alapvetően gyenge (illetve letűnt) országokat tömöríti, sajnos.

Erről írtam itt. Váljon ketté a szocializmus és a kapitalizmus végleg.

1 komment

Címkék: rendszerváltás kapitalizmus szocializmus kornai

anonim economisták

2007.02.25. 12:32 schultze

Bizonyára sokan ismeritek a The Economistot (a The Econ, The Econ, Az Econ ? ).
A HVG brit koppintása, gyengébb címlapokkal, de erősebb beltartalommal és egy apró érdekességgel: nem írják bele az újságba a szerzők neveit.

Mennyivel kell többet fizetni így egy szerzőnek, mint ha a végére biggyeszthetné a nevét?
Vajon lehet-e igazolni kérni a szerkesztőségben, hogy az egyik cikk a te munkád?
Vannak-e ál-szerzői az economistnak?
(A Bede Márton @Matula azzal dicsekedett, hogy írt oda. Sherlock se tudja.)

Vicces ez a nagy "kollektiv mi" tudat, es belatom, hogy sikeres a modell.

Feltetlen könnyebb működtetni a kollektív szerkesztőséget, ha nagyon okos emberekről van szó, mint ha ezzel itthon probalkozna ezzel egy lap. Sőt talán pont sznobságból csinálják: mi annyival okosabbak vagyunk az átlagnál, hogy mindegy ki írta melyik cikket, az egész újságunk egy tartománnyal feljebb van, mint a többiek, úgyhogy te, olvasó, itt úgysem tudnál különbséget tenni szerző és szerző között.

2 komment

Címkék: cikk újság közgazdaságtan anonim economist

we support denmark

2007.02.24. 16:02 schultze

Minden aktualitása elmúlt, de most jött újra szembe ez a kis dánzászló, és nagyon megörültem neki. (be is raktam a jobb menüsor aljára).


Mellesleg nem tudom mennyi idő kell az internetnek ahhoz, hogy mindenki megszokja, hogy mindent lehet mondani és mindennek az ellenkezőjét is. Amikor nem szarik be az ország sem a kuruc.info tol, sem egy pár istenkáromlástól. Szánalmas, hogy újra és újra előjön egy politikai nyomás arra, hogy törvény kell a szólásszabadság ilyen-olyan korlátozására: jelképek, szavak, tények tagadása, ilyen olyan konotációjú diskurzus ellen. Elég volna erkölcsileg elítélni és anyagilag nem jutalmazni.


Ja, viszont nagykövetséget meg nem gyújtogatunk (de még székházat sem).

3 komment

Címkék: dánia szólásszabadság zászló

Hát ezért sem szeretjük a Mazsihiszt

2007.02.22. 22:21 radio

Alig találok szavakat. Hogy a Mazsihisz miért csinálja ezt. Tényleg, egy százalékért kuncsorogni a Soára hivatkozva kell?

Miért érzi úgy a magyarországi zsidóság (felháborító módon) egyedüli hivatalos képviselője, hogy ez így jó? Miért nem látják, hogy ez csak visszatetszést kelt? NEM. Nem kell lelkiismeret-furdalást kelteni. Nem csak azért, mert gerjeszti az antiszemitizmust, hanem mert nem etikus. A mai generációknak nem a vészkorszakért kell rosszul érezniük maguknak, hanem azért, mert sok esetben (egyébként a zsidóságggal karöltve) akadályai a normális, érzékeny diszkurzusnak.

Másrészt. Túl kéne képni már azon, hogy az egyetlen kapcsolódási pontja a hazai zsidó közösségnek saját zsidóságához az európai kultúra által teremtett földi pokol, az abszolút negatívum, Auschwitz legyen. Sohasem felejtünk, soha sem bocsájtunk meg, de nekünk, fiataloknak meg kell tanulnunk együtt élni a Holocaust örökségével és meg kell tudnunk élni egy új, huszonegyedik századi zsidó identitást. Úgy érzem, van rá lehetőség.

(Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a plakát ocsmány.)

4 komment

vegyes pol diagram

2007.02.20. 14:14 schultze

Hát ez zseniális. Persze a felét nem értem, meg egy részére viccesebbet szerettem volna. de akkor is.  link
Magyarorszag termeszetesen az ABF háromszögben tengődik.



Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása