Alig találok szavakat. Hogy a Mazsihisz miért csinálja ezt. Tényleg, egy százalékért kuncsorogni a Soára hivatkozva kell?
Miért érzi úgy a magyarországi zsidóság (felháborító módon) egyedüli hivatalos képviselője, hogy ez így jó? Miért nem látják, hogy ez csak visszatetszést kelt? NEM. Nem kell lelkiismeret-furdalást kelteni. Nem csak azért, mert gerjeszti az antiszemitizmust, hanem mert nem etikus. A mai generációknak nem a vészkorszakért kell rosszul érezniük maguknak, hanem azért, mert sok esetben (egyébként a zsidóságggal karöltve) akadályai a normális, érzékeny diszkurzusnak.
Másrészt. Túl kéne képni már azon, hogy az egyetlen kapcsolódási pontja a hazai zsidó közösségnek saját zsidóságához az európai kultúra által teremtett földi pokol, az abszolút negatívum, Auschwitz legyen. Sohasem felejtünk, soha sem bocsájtunk meg, de nekünk, fiataloknak meg kell tanulnunk együtt élni a Holocaust örökségével és meg kell tudnunk élni egy új, huszonegyedik századi zsidó identitást. Úgy érzem, van rá lehetőség.
(Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a plakát ocsmány.)
Hát ezért sem szeretjük a Mazsihiszt
2007.02.22. 22:21 radio
4 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://inglobwetrust.blog.hu/api/trackback/id/tr4939321
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
radio 2007.02.22. 22:22:46
Oj mein Gott, ez villog. Hát, ingyenreklám. Bocs.
sdw · http://judapest.org 2007.02.22. 22:28:08
és nem vagy egyedül a véleményeddel:
www.judapest.org/?p=867
www.judapest.org/?p=867
molcsa (törölt) 2007.02.23. 05:26:10
mikor meglattam metroban, nekem is az jutott eszembe, h ronda, azzal a gyerekkel a szornyu ruhajaban meg az elhelyezes meg minden. a szamot a karon mar fel sem vettem, mert beleillik a sorba.
ha mar azert reklamoznak, h az emberek nekik adjak a penzt, mert ok "jora koltik", akkor vmi pozitiv kepet kene kirakni, vidam fiatalokat, tancolva, nevetve, klezmer, nemtom. akkor is el lehet helyezni a hatterben szimbolumokat. arra is kivancsi lenne, h ezert fizettek-e vkinek (tartok tole, h igen, és h sokat), mert ennel 2 perc alatt jobbat fotosoppolok
ha mar azert reklamoznak, h az emberek nekik adjak a penzt, mert ok "jora koltik", akkor vmi pozitiv kepet kene kirakni, vidam fiatalokat, tancolva, nevetve, klezmer, nemtom. akkor is el lehet helyezni a hatterben szimbolumokat. arra is kivancsi lenne, h ezert fizettek-e vkinek (tartok tole, h igen, és h sokat), mert ennel 2 perc alatt jobbat fotosoppolok
Gyula 2007.02.25. 20:48:38
Jó, rendben van, egyetértek, csak azt nem értem, miért írjátok a MaZsiHiszt a hazai zsidóság egyetlen hivatalos képviselőjének? Mi teszi hivatalossá? Állami nyílvántartás, vagy a zsidó közösségek? Ha az utóbbi, az már régen rossz.