Igaz kapitalisták hisznek a szellemi termékek értékében, és mint ilyen az intelectual property -nak is éppolyan védelem jár, mint az általad barkácsolt vagy vásárolt kuckónak.
Olvasom a zenei híreket, és kiderül, hogy a Rubinoos nevűek perelnek, hogy itt lopják a Hey-Hey-You-You jukat. És tényleg ez ugyanaz a hejhejjuju szerintem is, de persze nem csak ettől jó a Rolling stones, és ettől még szar marad a Lavigne szám.
De azon gondolkodtam most, hogy mi történjen a bíróságon.
Kizárólag jogi fogalmakkal lehetetlen megfogni ezt a dolgot: egész dallamokat samplingelnek digitáliszenészek és eszem ágában sincs plágiumot kiáltani, hiszen az csak építőkocka. Eközben a Belgát meg letartóztathatnák, mert Beasty Boys-t lop (szerencsére becsületesen le is hivatkozzák), pedig egy sorát nem vették át egyben. Másképpen szólva, ezek esztétikai kategóriák, amikről lehet közel-objektív véleményt alkotni (persze: az esztétika egy tudomány), de nagyon nehéz előre írásban szabályozni. Más innentől tehát nincs, mint szakvéleményt kérni, ami rossz ízű cenzúra. Éppen ezért én nem szívesen látnám bizottság által eldöntöttnek a finom zenei utalás és a koppintás közötti határt.
Ha viszont nem szabályozzuk, akkor se feltétlen lesz minden veszve. Ott a szakmai közönség, akik majd szépen eldöntik. A Rolling Stones magazin szerint nyoma nincs plágiumnak, míg a Pitchfork arcátlan lopást kiállt. A közönség ezek alapján meg eldönti, hogy a Rolling Stones benne van-e minden idők legfontosabb 30 rock együttesébe, hogy ciki-e Stones rajongónak lenni vagy sem.
Az Avril Lavigne pedig mindenki által le van szarva. Hadd lopja mindenki szellemi termékét, ő nem versenyez. Véletlenül elültethet egy-két bogarat a fülekbe, de fel sem merül senkiben, hogy azzal adná el a lemezeit, hogy eredeti dalokat ír.
Az sem zavar senkit, hogy a readers digest sem hivatkozik le semmit.
hogy tiszta legyen, nem adjuk ki más verseit a saját nevünkön és amit átveszünk, azt lehivatkozzuk. De ne a bíróság döntse el, hogy nyúlás-e a Stones, hanem döntsék el a szakmai közönségek (ki így, ki úgy), és ezzel diszkontálják a Stones és Rubinoos nevű termékcsomag művészi értékelését. Az Avrilnak meg ilyen értéke nincsen.
De azon gondolkodtam most, hogy mi történjen a bíróságon.
Kizárólag jogi fogalmakkal lehetetlen megfogni ezt a dolgot: egész dallamokat samplingelnek digitáliszenészek és eszem ágában sincs plágiumot kiáltani, hiszen az csak építőkocka. Eközben a Belgát meg letartóztathatnák, mert Beasty Boys-t lop (szerencsére becsületesen le is hivatkozzák), pedig egy sorát nem vették át egyben. Másképpen szólva, ezek esztétikai kategóriák, amikről lehet közel-objektív véleményt alkotni (persze: az esztétika egy tudomány), de nagyon nehéz előre írásban szabályozni. Más innentől tehát nincs, mint szakvéleményt kérni, ami rossz ízű cenzúra. Éppen ezért én nem szívesen látnám bizottság által eldöntöttnek a finom zenei utalás és a koppintás közötti határt.
Ha viszont nem szabályozzuk, akkor se feltétlen lesz minden veszve. Ott a szakmai közönség, akik majd szépen eldöntik. A Rolling Stones magazin szerint nyoma nincs plágiumnak, míg a Pitchfork arcátlan lopást kiállt. A közönség ezek alapján meg eldönti, hogy a Rolling Stones benne van-e minden idők legfontosabb 30 rock együttesébe, hogy ciki-e Stones rajongónak lenni vagy sem.
Az Avril Lavigne pedig mindenki által le van szarva. Hadd lopja mindenki szellemi termékét, ő nem versenyez. Véletlenül elültethet egy-két bogarat a fülekbe, de fel sem merül senkiben, hogy azzal adná el a lemezeit, hogy eredeti dalokat ír.
Az sem zavar senkit, hogy a readers digest sem hivatkozik le semmit.
hogy tiszta legyen, nem adjuk ki más verseit a saját nevünkön és amit átveszünk, azt lehivatkozzuk. De ne a bíróság döntse el, hogy nyúlás-e a Stones, hanem döntsék el a szakmai közönségek (ki így, ki úgy), és ezzel diszkontálják a Stones és Rubinoos nevű termékcsomag művészi értékelését. Az Avrilnak meg ilyen értéke nincsen.
