Krakkóban vagyok, egy nyári egyetemen. Közép-Európa, tudjátok, megértés, identitás, satöbbi.

Teljesen ki vagyok ábrándulva az intellektuális beszélgetésekből, és nem azért, mert, nem színvonalasak, hanem mert azt érzem, hogy két ember között a megértés egyszerűen lehetetlenség. Egyszerűen a valóságpercepció ember és ember között annyira különbözik, hogy a közös diszkurzív tér nem jöhet létre. Konkrétan arról van szó, hogy beszélgettem egy hatráon túli (révkomáromi) magyar lánnyal a kettős állampolgárság-témáról, és egész egyszerűen képtelen volt megérteni, és én is képtelen voltam megérteni, hogy az állampolgárság fogalma alatt mást értünk, hogy igen, nekik ez egy szimbolikus dolog, de nekem ez egy szerződés állampolgár és állam között és elsősorban a szociális ellátórendszerhez való hozzáférést jelenti. És egyikünk sem enged, engedhet az álláspontjából. Más következtetést vonunk le a tapasztalati valóságból, Quine röhög a markába. És az a kérdés, hogy lehetséges-e az out of the box-gondolkodás, a fogalmak folyamatos interpretatív újraértelmezése. Mi van akkor, ha nem? És mi van, ha igen, de sehova se vezet?

Kicsit más. Van még egy bajom a magyar intellektuális közbeszéddel. Azt kell szerintem látni, hogy a koncepcionális kérdések tisztázása nem elég, hogy a politikáról, mint az emberek közös ügyeiről való gondolkodás nem csak a filozófiai-elvi síkot jelenti, hanem arról is szó kellene, hogy legyen, hogy hogyan lehet az egyes koncepciókat a gyakorlatba implementálni. Ez miért nem része a diszkurzusnak? Egyszerűen nem tisztázott ebben az országban, hogy a kérdéseket milyen szinten kell kezelni.

Mindenki tanuljon tudományfilozófiát. Akár állami pénzen is:). De ha nem, majd a Radio Foundation for Philosophy of Science finanszírozza.