A metazinen olvastam, hogy összedobták bloggerek egy civilaktivista óvadékát.
Gyenyisz Gyenyiszov úgy tűnik, hogy egy jó belorusz volt, akit a rosszak (akik nem bírják a szólásszabadságot) meg akarnak bűntetni, mert tiltakozni volt kedve kormánya ellen. A jót akaró bloggerek pedig jót akartak cselekedni, és adományoztak az óvadékra. Szerintem szép sztori.
Lehet persze azt mondani, hogy erre nem lehet rendszert építeni. Szerintem ez még mindig kevésbé utópisztikus, mint az Amnesty International, aki a Sziget Feszten gyűjt aláírásokat ugyanezen fazon szabadlábra helyezésére, és csodálkozik, hogy nem történt semmi, amikor a belorusz zsarnoknak odaadja a 30ezer ifjú hippi aláírását.
Az a kérdés amúgy joggal merülhet fel, hogy ahhoz mit szólunk, hogy a belorusz diktatúra gazdagabb lett a külföld által összedobott óvadék összegével. Remélem, hogy ez a gyerek tud még annyit belerugni a rendszerbe, hogy megérje az óvadékot.
Amire viszont ki akartam futtatni a gondolatmenetet, az az ellenkezője.
Miért is ne dobhatnák össze bloggerek elfogatásra a pénzt? Bűnözők ezrei szaladgálnak köztünk, miután a rendszereink korruptak illetve erőforrásban szegények. Ha elégedtlenek vagyunk az ig.szolg. minőségével, lehet civil alapon előmozdítani a dolgokat.
Osama Bin-t nem egyszerű megtalálni. De már egy horvát háborúsbűnösre már el tudnék képzelni egy félcivil félmaffia típusú elfogatást.
A dolog ráadásul nem is precedens nélküli: a Wiesenthal alapítvány a nácikat kutatja fel (bár sokakat már irritáló módon először 30 év késéssel és máig dolgoznak, de hát a háborús bűnök nem évülnek el, az országok meg basztak maguktól megoldani).
Mindenesetre a dologba szerintem sokkal nagyobb perspektívák vannak.
Ha az előző postban említett drog ügyben van valakinek küldetés tudata, szerintem egy "kapsz 20ezret, ha feldobod a dílered" akció után simán megfogyatkozik az egy dílerre eső kuncsaftok száma, és a cucc ára az egekbe szökik. Ráadásul sittre lehet vele vágni pár száz szerencsétlen kamaszt, aki pénzt akart, hogy bevágódjon a csajoknál, ha ez valakinek örömöt okoz.
De lehetne alapítványt csinálni a tényfeltáró újságíróknak is. Ha valaki összeszed annyi anyagot, amivel el lehet törölni egy politikust a földszínéről, az annyi pénzt kap amiből átvészeli, hogy megutálja őt egy félország.
Annyi ügy van, amiről dumálunk de soha ügy nem lesz belőle.
Az alapítványnak adhatod a pénzt, hogy működjön, vagy szolgáltathatod a bizonyítékokat, és akkor ő fizet.
Családon belüli erőszak, korrupció, tanárok politizálnak, fekete foglalkoztatás, stb, stb.