5. az erőszak oligopol piaca
"The direct use of force is such a poor solution to any problem, it is generally employed only by small children and large nations." — David Friedman
Nevezhetjük ezt egyszerű antropológiai optimizmusnak, de úgy tűnik, hogy a jólét javulásával az állam hobbes-i küldetése megszűnőben. Az ember embernek már nem farkasa, hanem barátja vagy üzletfele.
Úgy alakult ugyanis a világ, hogy az életben maradás hihetetlen olcsóvá vált (napi 2$) és többnyire adottság a világ 3/4-ében. Ehhez képest az egyszerű (nem intézményesült) erőszakkal elérhető jövedelmek elég alacsonyak viszont kockázatosak. Persze most is lehet eladódodni meg szenvedélybetegnek lenni vagy csak egyszerűen
többre vágyni. A szűkösség természetesen nem szűnt meg, csak a környéken adottak bizonyos minimális feltételek.
Ezek a bizonyos minimális feltételek azt teszik lehetővé, hogy a társadalom messze túlnyomó része már egy ideje elfogadja és biztonságban szeretné tudni a tulajdonát: a házát, az autóját, a TV-jét vagy a pékségét, és egyúttal a másokét is.
Olyan társadalomban élünk tehát, ahol a stabil magántulajdon intézményére igény van, vagy hogy másképpen fogalmazzak kereslet van. Fizetőképes kereslet.
Aztán meg kinek mennyi. Van, aki alabárdosokkal védi a vára kapuját, és van, aki egy cetlit rak az ajtóra, hogy ha valaki betérne és használná a házat, akkor az ne felejtse el kupucolni a WC-t. Viszont egy biztos, hogy, ha valaki valamit meg akar védeni, az sehol a világon nem a rendőrségre bízza. A versengő és egyre fejlődő bűnözők ugyanis dinamikusan fejlődnek és messze hatékonyabbak, mint az állami bürokratikus rendőrség.
A bűnözőkkel kizárólag az érdekeltté tett cégek képesek felvenni a versenyt, de ők viszont igen hatékonyan, persze gyakran drága technológiával. Persze a tulajdonosnak mindig sokkalta többet ér a tárgy, mint a tolvaj számára, így nem is szokás a védelmen spórolni.
Úgy kell ugyanis ezt szemlélni, hogy, ha az ember felelős a saját biztonságáért, akkor beépíti a védelem költségét a büdzsébe, és csak olyan beruházást valósít meg, aminek védelmét ki tudja fizetni, vagy meg tudja oldani. (Miért is a megtermett de szegényebb melákok hordanak arany fukszot, és a gyenge fizikumú gazdagok költenek drága lakberendezésre. Ki mit tud megvédeni!)
Előállhat egy oligol piac, ahol biztonságot vásárolhatsz. És ahogy ez lenni szokott, ezek a vállalatok saját kezdeményezeseket fognak indítani kartellben a bűnözők elfogására. pl. egy betörő elfogása nekik konkrét profitot hoz, hiszen minden a betörő által okozott költség a vállalatokra hárul.
A következő lépés az anarchokapitalizmus felé tehát az, hogy felismerjük, hogy a biztonság is egy ugyanolyan jószág, mint a kenyér és magunkra bízzuk annak vásárlását, ahelyett, hogy sírnánk, hogy már megint nem védett meg az állam minket, csak az adót nyeli, majd más adójából kárpótol a veszteségeink egy részért.
Meg aztán egy csáppal kevesebb a szőrös polip testén, már csak 5 nyúlvánnyal fojtogat.
